„A szabadság az, ha nem kényszerülünk rosszat tenni.” (Tolsztoj: Napló)
A Julie kisasszony naturalista darab, ám Kolozsváron szürreális köntösben kerül színre. A két főszereplő, Jean és Julie a hatalom mátrixában vergődik. Innen nincs menekvés, ebben a közegben az élet eltorzul, és nyilvánvalóvá válik, hogy az arctalan hatalom sebezhetetlenebb, félelmetesebb, mint az arccal felruházott. Az előbbit, akár egy távolban pózoló Godot-t, Julie apja, a gróf képviseli, az utóbbit maga Julie. Kiderül hamar, hogy Julie-nek van sebezhető pontja, ereje aláásható, ő maga megbuktatható.
***
A kék konyha illata. Ez a világ egyetlen ponton érintkezik a külvilággal, az az ajtó is az uradalmi udvarra nyílik, ahol a szentivánéji mulatság folyik. Egy belső ajtó még mélyebbre visz, a szolgák hálójába. A csengő ide üzen, hangja a hatalom emanációja.
Ez a konyha olyan, akár egy óriási kék szem, mely révén a psziché kútjába tekintünk, oda, ahol az események tulajdonképpen megtörténnek, ahonnan az emlékek jönnek és a vágyak feltörnek, ahol a félelmek megszületnek és növekednek. Ez a a konyha-szem-tükör nem néz, hanem láttat, bennebb, egyre bennebb visz, oda, ahol a pupilla örvényében nyugtalan álomba zuhanunk, melyben Jeant, Julie-t és Kristint látjuk, életükből egy éjszakát. A fény kialvása a szemhéj záródása.
A konyha megkerülhetetlen hátország, ott történik minden lényeges. Ott a kés és az alma, az almák és a kések. A szereplők hol késre lépnek, hol almára, bukdácsolnak eltorzult életük akoljában. „Az ember élete erkölcsi erőfeszítés nélkül nem élet, hanem álom” – írja Tolsztoj.
***
Szentivánéji álom. Álmot látunk tehát a vágyak és kínok szövedékéről. Olyan ez, mintha a sorsfordító események már régen megtörténtek volna, a szereplők gyermekkorában, most pedig szemünk láttára bontakozik ki a végkifejlet ezen az éjjelen, Szent Iván éjjelén, amikor fény és sötétség birkózik egymással, Apollón és Dionüszosz, akár a nietzschei apollói álom és a dionüszoszi mámor. De miként is hatolhatna be a fény az alagsorba, ahol a kék konyha illatozik? A díszlet almái termékenységet hirdetnek, egészséget, a kések viszont a pusztulást. Egy magyar szentivánéji hiedelem szerint a tűzbe vetett almának gyógyító hatása van, illetve egyes helyeken úgy vélik, az oda bedobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is élvezhetik.
Julie és Jean kapcsolatát, szópárbajait így írhatnánk le: ha az egyik almát nyújt, a másik előbb-utóbb biztosan miszlikbe vágja azt, mígnem a végén a Jean által felajánlott alma tényleges fegyver lesz, a gyümölcs koronája penge. Julie a tudás almájával halált eszik, tudása magva pedig, hogy szeretet hiányában meg kell halnunk.
A név, Júlia predesztinálhatná viselőjét a nagy, igaz szerelemre, Jean és Julie lehetne Rómeó és Júlia, ám mégsem lesz az. Szent Iván éjjelén a hegyek gyomrából kiszabadulnak az ártó szellemek, és úgy tűnik, egyikük sem tud jó ellenszert a rontás ellen. A svéd hitvilág szerint ezen az éjjelen a hegyek gyomrából felözönlő természetfeletti ártó lények rendkívül tevékenyek, ellenük hatásos lehet, ha a tűzbe egy bizonyos mérges gombát vetnek. Kristin kotyvaléka csak a kutyát tudja talán megőrizni a nem-kívánt kölyköktől, másban nem segít ocsmány szagával.
Ebben az álomban a shakespeare-i feloldás végképp elmarad.
***
Miért hal meg a madárka? A lefejezett madár sokkoló jelenete az egyik legbeszédesebb. Repül az ember, de rosszul, nagyon sután, csakis a pusztulásba száll. Égi madárnak a konyhában nincs helye. Egy madárnak konyhában, almák és kések között meghalni rettenetes, amint Julie-nek is kivételesen kegyetlen vége lesz azért, mert a társadalmi rácsozatnak vetődik, hiszen miközben társadalmi szempontból arisztokrata, szexuális tekintetben rabszolgává válik. Jean éppen ellenkezőleg.
***
Csizma és kefe. Jean a gazda lábbelijének látványától is összerezdül, akár egy valódi rabszolga a korbácstól. Hova is bújhatna előle a Jean-féle ember? Csakis a szolgák hálójába, méghozzá a csizma tulajdonosának a lányával, akitől egy adott pillanatban éppen a csizmához és a keféhez menekül: ekkor vallja be, hogy fiatal fiú korában halálosan beleszeretett Julie-be. Egy pillanatra megáll a kefe, és lehanyatlik a csizma a kézben, erre a villanásnyi időre remélhetjük, talán felfüggesztődik a sors.
***
Itt mindenki elfelejtett szeretni. Strindberg Julie kisasszonya ugyanannak a viperafészeknek a levegőjét árasztja, mint sok Ibsen-darab és Mauriac-regény. Hogyan lehetne feloldozásra lelni?
Csehov írja egyik levelében: „a színész kötelessége nem a különböző problémák megoldása, csak ezek tiszta megjelenítése.” Úgy érzem, ez a színművészeknek nagyszerűen sikerült. Ebben segítette őket a rendezés, a zene, a fényhatások és a remek díszlet.
Bogdán Zsolt Jeanja nagyon feszes alak, higgadt. Gyűlölni sem szenvedélyesen gyűlöl, csupán csak szokásból. Szeretni már régen elfelejtett, talán akkor, amikor kigyógyult a szerelem okozta ifjúkori letargiájából.
Kató Emőke Kristinje lelkében a protestantizmus élő poklát hordozza. Bár végtelenül kegyesnek gondolja magát, igazából ridegséggel teli, és a szánalmat sem ismeri, nemhogy a szeretetet. Ő sem szenvedéllyel gyűlöli Julie-t, a törvény hideg betűjével mutatja neki a pusztulás felé vezető utat, hiszen Julie utolsó reményét, hogy isten neki is megbocsáthat, elveszi tőle ugyanúgy, ahogy Jean is, aki szerint Julie az utolsónál is utolsóbb.
Pethő Anikó Julie-je képlékeny, hisztis, törékeny és végtelenül magányos, nem jó, de nem is túl gonosz ember. A gyűlölködésben ő is harcedzett, pusztulásával viszont mintha Kristin és Jean fölé emelkedne, habár csak egy centiméternyivel.
***
Hogy ehhez nekünk az égvilágon semmi közünk. Hogy nekünk nincs idegen csizmánk és szolgakefénk, mint Jeannak? És nincsen olyan konyhánk meg késarzenálunk, mint Kristinnek? Talán így van. Nem pont ilyenek a mi tárgyaink és attribútumaink. Ám van közöttünk olyan, aki jól érzi, milyen Julie kisasszony halálhoz vezető útja, milyen volt az ő gyermekkora, és milyen neki meghalni. És talán olyan is akad, aki tökéletesen tudja, milyen Jeanként vagy Kristinként tovább élni. Talán lakik bennünk egy olyan valaki is, aki szívesen odaadná csizmáját egy Jeannak örök tisztításra, és szunnyad bennünk olyan valaki is, aki ha az apartheid idején Dél-Afrikában élt volna, kivonult volna tüntetni, ha a színpadon a fekete szolgafiú megcsókolja a fehér farmerlányt.
A kék illatú konyha lényei nem szabadok. Nemhogy csupán rosszat tenni kényszerülnek, hanem úgy lehet, a jót nem is ismerik.
**************
Kolozsvári Állami Magyar Színház
August Strindberg: Julie kisasszony
Júlia kisasszony: Pethő Anikó; Jean:Bogdán Zsolt; Kristin: Kató Emőke
Rendező:Felix Alexa
Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu
Fényterv és zenei összeállítás: Felix Alexa
Dramaturg: Vajna Noémi
Hozzászólás